Xilit és fogszuvasodás – kutatások

Többévnyi klinikai kísérletekkel és vizsgálatokkal sikerült igazolni a xilit fogszuvasodásra gyakorolt kedvező hatásait; az alábbiakban ezek közül mutatunk be néhányat.

A xilit fogszuvasodásra gyakorolt hatásait felmérő vizsgálatok leírása és eredményei

Sokévnyi vizsgálat mutatta ki a xilit fogápolási előnyeit. Az alább összefoglalt kutatások csak néhány példát szolgáltatnak a xilit jelentős és következetesen kimutatott érdemeire.

1. vizsgálat: A xilit hatása

Az 1980-as évek elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásokat végzett Francia Polinéziában és Magyarországon.  A Francia Polinéziában végzett vizsgálat során a vizsgálati személyek 32 hónapon keresztül xilittel édesített élelmiszereket fogyasztottak. A xilitet fogyasztó vizsgálati személyeknél 40%-kal csökkent a fogszuvasodás aránya, mint azok esetében, akik egyszerű fluoros fogkrémmel védekeztek ellene.

A magyarországi vizsgálat során a xilit hasonlóan (45%-kal) csökkentette a fogszuvasodás veszélyét az alapvető megelőzéssel szemben. A xilit tehát mindkét esetben nagyobb védelmet biztosított, mint a fluorid önálló alkalmazása.

2. vizsgálat: xilit vs. fluorid

Egy Finnországban készített iskolai vizsgálat során, amelyet a Finn Nemzeti Egészség Tanács támogatott egy vidéki kisvárosban, Ylivieskában, 64,7%-os xilit tartalmú rágógumikkal kísérleteztek. Azért ezt a várost választották, mert a környéken lakó iskolás gyerekek már alkalmazták a megelőző szájápolás módszereit, ezért az iskolai vezetőség és a szakemberek úgy gondolták, hogy a xilites kezelésnek nem lesz további jelentős hatása. A xilites rágógumit használó gyermekek napi két illetve három szemet fogyasztottak. A xilit mindkét esetben hatékonyabb volt, mint a többi mód szer: a fogszuvasodás előfordulása a két szem rágógumit fogyasztó gyerekek körében 30%-kal, a három szemet fogyasztó gyerekek körében pedig 60%-kal volt alacsonyabb.

3. vizsgálat: xilit vs. szorbitol

Az 1980-as években egy érdekes kutatást végeztek Belize-ben, amelynek keretében a szorbitollal édesített rágógumi használatát hasonlították össze a xilites rágógumikéval olyan gyermekek körében, akik nem részesültek megfelelő fogápolásban (fluorkezelés-mentes ivóvíz, következetlen fogápolási szokások, magas cukorfogyasztás stb).

A xilites rágógumit használó gyermekek között 40 havi használat után 73%-kal alacsonyabb volt a fogszuvasodás aránya, mint a szorbitolos rágógumit használó gyermekek esetében (26%). Ez a vizsgálat azért is jelentős, mert kimutatta, hogy a xilit nem csak kiváló cukorpótló szer, hanem csökkenti a fogszuvasodást is.

4. vizsgálat: xilit vs. kezdődő fogszuvasodás

A szájban található baktériumok – különösen a Streptococcus mutans – egyik hatása a száj savkoncentrációjának fokozása. Ezek a savak lassanként feloldják a fogzománcot, így a fog kevésbé képes ellenállni a szuvasodásnak. Amennyiben a lepedékekben jelenlévő savak szintjét alacsonyan tudjuk tartani, a fogzománc is lassabban oldódik fel. Még jobb, ha a savak szintjét mérsékelő anyag még a fogzománc épülését is elősegíti.

A fogzománc oldódásának folyamatát demineralizációnak, a fogzománcba újraépülését pedig remineralizációnak nevezzük. Amellett, hogy a xilit mérsékeli a lepedékben jelenlévő savak szintjét, foszforral, illetve kalciummal együtt vegyületeket alkothat, amelyek aztán hatékony védőréteget (új kristályokat) képeznek a kezdődő szuvasodásokban. Ez a védőréteg megakadályozza, hogy a szuvasodáskezdeményben található kórokozók tápanyagot vegyenek fel, így ezek a baktériumok elpusztulnak.

Ha a fenti vizsgálatokat összevetjük, a xilit szuvasodásgátló hatásai jelentősek. A gyerekek minden esetben három éven keresztül fogyasztottak el napi 7-15 g xilitet (3-5 darab rágógumit).

5. vizsgálat: A xilit hosszú távú hatásai

1995-ben egy újabb kutatást végeztek Belize-ben a xilit fogszuvasodás kialakulásának kezdeti szakaszában kifejtett hatásairól. Ez a vizsgálat megerősítette, hogy a xilit képes megállítani a fog szuvasodását olyan helyeken, ahol az már a fogzománcot kikezdte.

A xilit hatása a gyermekek fogainak állapotára a vizsgálat befejezése után hosszú távon is jelentősnek bizonyultak. Amikor a kutatók visszatértek a rágógumi program után 2-5 évvel, a fogszuvasodás veszélyét 93%-kal alacsonyabbnak találták a xilites rágógumi használata után egy évvel kinövő fogak esetében, és 88%-kal alacsonyabbnak két évvel a rendszeres rágógumi-használat után. A xilit hosszú távú hatásai összefüggtek a fog szuvasodásának megállításával, és ezeken a helyeken a fogak további romlásának megelőzésével.

A ylivieskai kutatás (lásd 2. vizsgálat) a xilit szedésének hasonló hosszú távú eredményeiről számoltak be, amelyek a xilitfogyasztás befejezése után is megfigyelhetők voltak. A xilites rágógumiprogram befejezését követően 2–5 évvel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a program alatt vagy azt követően kifejlődött fogakon is megnyilvánult a szuvasodásgátló hatás.

6. vizsgálat: xilites rágógumi használata 1 évig – hatás

Egy nemrégiben Koreában folytatott kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a fogszuvasodásra a xilites rágógumi rendszeres rágása.
Két csoportot jelöltek ki arra, hogy az egyik hagyományos, a másik xilites rágógumit rágjon egy évig. Az év során tíz alkalommal nyálmintát vettek, és meghatározták a benne található S. mutans baktérium mennyiségét.
A xilites rágógumit fogyasztó csoportban az S. mutans értéke a vizsgálat ideje alatt folyamatosan csökkent. A kutatók ezenkívül megállapították, hogy a xilitet rágók esetén az S. mutans kisebb mennyiségű ragacsos anyagot termelt. Ennek azért van jelentősége, mert a ragacs lehetővé teszi, hogy a termelődött savak nagyobb kárt tegyenek a fogakban. A xilites rágógumi rágásának összetett hatása azt eredményezte, hogy a szájüreg mikrokörnyezete kevésbé kedvezett a fogszuvasodás kialakulásának.

7. viszgálat: xilit és más anyagok fogszuvasodást csökkentő képessége

2008 decemberében megjelent egy beszámoló az Amerikai Fogászati Szövetség Folyóiratában, melyben a kutatók 19 kutatás eredményeit vizsgálták meg a xilites és szorbitos rágógumi használatának fogszuvasodást gátló hatására vonatkozóan.

Álljon itt egy osztályozás az egyes cukoralkoholokról és azok átfogó megelőzési hatékonyságáról:

– xilites rágógumi – 58,66%
– xilites-szorbitos kombinált rágógumi – 52,82%
– szorbitos rágógumi – 20,01%
– szorbitos-mannitos kombinált rágógumi – 10,71%

Mint látszik, a xilit összetevő látszik a szájhigiéné fenntartásában a legfontosabb faktornak.